ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK

2012. SZEPTEMBER 02. HORTOBÁGY

Hortobágy

Vendégségben a Hortobágyon...

Acél szukánk tüzelni kezdett. Már egy ideje beszélgetünk a Sinkáról Loncsák Lehellel, akitől Gyopár Sinkánk származik. Így még jóval a tüzelés előtt egyeztettünk a fedeztetés ügyében. Ezért amikor eljött az idő, útra keltem a Hortobágyra Acéllal.

Ahogy a 33-as úton az ember elhagyja Debrecen városát, úgy kis idő múlva szabályosan mellbe vágja a végtelen pusztaság. Amerre a szem ellát a horizonton csak a rónaság, amit egy-egy kisebb facsoport, vagy tanya bont csak meg időnként. Ezek egyben tájékozódási pontok is a vidéken.

Áthaladva az 1600 lakosú Hortobágy településen, át a 9 lyukú hídon néhány kilométer múlva le kell térni az útról Szásztelek irányába. Itt a legelső tanya Loncsák Lehel birodalma. Jobb felől a takaros, piros cifrás tanya néhány gazdasági épülettel. Bal felől több hodály körben, ahol az épületek egy kerek válogató karámot fognak közre. Az épületeken kívül már a széna gondosan kazalba gyűjtve, készülvén a télre.

Késő délelőtt érkeztem a tanyához, ahol az egész család nagyon szívélyesen fogadott. Loncsák Lehel egy régi juhász dinasztia legifjabb tagja, mely nemzedékek óta juhászkodással foglalkozik. Így volt ez Lehel apja, Loncsák János idejében is, akitől a fia tanulta a mesterséget. Így volt, így lesz ez a későbbiekben is. Klasszikus, kék pásztor ingben, a szemébe húzott fekete kalappal, és ezüst gombsoros fekete mellényében. Köpcös, nyalka, de mokány testfelépítésű fiatalember, a munka cserzette erős kézfogással, határozott, kemény tengerkék csillagszemű, éles tekintettel. Ezt a tekintetet örökölte Lehel fia is Előd. Ritkán szóló, kevés szavú, inkább a szeme villanásával beszélő, idegeneknek nehezen megnyíló, de jó szándékú, segítőkész tisztességes emberek, akik nap, mint nap és egész álló nap a jószág mellett élnek. Éppen ezért a mozgásukon, minden mozdulatukon, cselekedetükön látszik, hogy a szakma a vérükbe ivódott. A tanya és a hodályok mentén elterülő rengeteg hektáros legelőn Racka juhokkal foglalkoznak, egy szép létszámú sereg napi teendőit végzik. Azért így mondom, mert Loncsák Lehel családja eredetileg Erdélyből, Szatmárnémeti vidékéről származik. A szeme sarkából, már a kutya mozgásából, viselkedéséből megmondja, leírja találóan a karakterét, munkáját úgy, hogy életében akkor látta először.

Én magam a velem egykorú, ám a gyakorlatban klasszisokkal tapasztaltabb ember után ballagok. Egyik szót a másikba öltve elérünk a hodályokhoz, ahol Lehel megmutatja, hogy az Acél párjának szánt Doki, a fiatal egy éves Sinka kan hol tart a terelésben. Néhány mozdulat erejéig bent a hodályban alkalma volt Acélnak is, hogy Lehel megnézze az ösztöneit, és segítő szándékkal jó tanácsokkal lásson el a jövőt illetően. Doki már egy éves fiatal kora ellenére olyan rutinnal dolgozik, amiből látszik, hogy ez nemcsak a munkája, de a hivatása is. Közben volt lehetősége Dokinak arra is, hogy a higgadt, józan, tiszta agyú kutya ne csak a finomabb, hanem a keményebb, határozottabb oldalát is megmutassa.

VIDEO 

Visszatértünk a tanya udvarára, ahol Lehel Dokival áthajtotta a Racka juhokat egy másik legelőre, mert nemcsak itt a Délvidéken, de ott a Hajdúságban is az idén rettentő nagy szárazság van, és a juhok gyorsabban koptatják a rét füvét. Acél a hodályban Doki mellett annyira felbátorodott, hogy áthajtás során megindult a nyájra is.

Közben megérkezett Lehel egyik barátja, aki nekünk is a Sinka nyakörveket készítette. Érdekes és nagyon tanulságos volt a két hortobágyi ember, Józsi és Lehel beszélgetésének részese lenni. Miközben beszélgettünk a fedeztetés is sikerrel megtörtént. Acél azért lepróbálta Doki határozottságát, és rámenősségét a női nemet illetően, de a női nemből lett végül ennek következtében az igen.

Délben Loncsák Lehel és családja finom ebéddel vendégeltek meg, minek elköltése közben az egész családot megismerhettem. Beszéltünk az életünkről, mindennapi gondjainkról, véleményeinkről és még sok mindenről.

Ebéd után Lehel megmutatta régi Böszörményi Csengő gyűjteményét. Miközben csodáltam a 100 évnél is öregebb csengőket, hallgattam hangjukat, egyik mondatot a másikba öltöttük, és el is szállt a délután. Nagyon sok hasznos dologról volt szó, és Loncsák Lehel jóvoltából ismét feltöltődtem pásztorkultúrával.

Nem is volt elég idő nekem mindezt végig gondolni, ahogy a 33-as úton araszoltam a pusztaságban Debrecen felé. Nem is emlékszem azokra a tájékozódási pontokra, mert végig kavarogtak a fejemben a gondolatok, az egész nap eseményei. Hosszú folyamat lesz, amíg letisztul bennem az egész tömény nap. Biztos vagyok abban, hogy még hosszú idő múltán is emlékezni fogok rá, és abban is biztos vagyok, hogy lesz folytatása is.

Köszönet a vendéglátásért!