ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK

2007. AUGUSZTUS. 25. KISVÁRDA

Rockoncert után fáradtan és kialvatlanul indult a karaván észak felé, az ország legfelső csücskébe. Kis kerülőt tett először, hisz találkozót beszélt meg sok jóbarát Csokonai Vitéz Mihály egykori otthonában, Debrecen városában. A találkozásra ürügy volt egy szépségverseny, melyben a barátok kutyái szálltak ringbe, fej-fej mellett vállvetve a legszebbiknek járó címért. Nemis a cím, nemis a ring volt ott a lényeg, hanem a találkozás és a beszélgetés. Még egyikük Erdélyországból is elzarándokolt ide ennek kedvéért, de jöttek Miskolc mellől és Hajdúszoboszlóról is.

Úgy a rendezvény felénél volt a mélypont, mikor a társaság már toporogva várt. Várt, hogy a karaván tovább baktasson, még feljebb, még északabbra. Kisvárda határában áll egy sarki korcsma. Az utcába térve míves vaskapu nyílik várva a vendéget. A vasrácsos kapu mögül Pulisereg csaholva üdvözli a látogatókat heves szaglászás közepette, hogy a vándor mozdulni nem tud. A barátságos Puli had álló fogadása után a vendégek beljebb térnek a mesebeli kisház édenkertjének belsejébe. Szépen ápolt bokrok árnyékában a gondosan nyírt füvön a Pulik egy darabig elfekszenek...

Egyikőjük, aki a legkisebb Barack neszt hall és rögtön a hátsó léckerítésnél terem. Fakó tincse lebben, még tán a haját is csapkodja felfedezésében. Fekete orcája viszont nevet, hogy ő volt az első, ki észrevette. Vakkant még párat, de inkább hátrafelé a többieknek.

A testvérpár sem rest, követni a lázítót a tűzbe, együtt rohan Ecset és Erdész a hátsó kertbe. Még talán a fenekük riszálása is megegyezik, ha ütemet, ritmust vált az egyik, akkor a másik pattogó járása azt is leköveti. Fivér és húg így egymás mellett, le sem tagadhatnák, hogy édes testvérek. Ecset a bakfis, ki oly szépen néz az ember szemébe, hogy a legridegebb szív is megolvad tőle. Erdész a kamasz, kinek esze inkább jár a csínytevésen.

Cserfes az ifjú hölgy nevéhez méltón nem szalad hátra, inkább a gazdát nézi áhitattal. Nézi egy darabig, majd az ember kezében valamit vél felfedezni. Nini egy labda, indul a játék, de előbb a gazdi hívó szava, mely a hátsó gyümölcsös kertbe invitálja a látogatókat. Pattan a labda, dobban a lába a fürge Pulijának. Felnyújtott kézzel a labdát az ég felé tartva kicsi hijja csupán, hogy Cserfes meg nem kaparintja.

Erre már Bosco is a rangidős férfi fenekét emeli, mielőtt a labda a földet éri. Eltűrte a gyerekek hebrencs szenvedésit, de komoly meglett férfihez méltón a dolgok végére jár, ha már a kölkök ösztökélik. A bokor hűvösét hagyva hátra rászól a gyerekekre, hogy már csendesebben vigadjanak, hisz Csokonai hazájából térve haza szomjas és fáradt. A füvön pattogó labdától azonban elillan a szomja és inkább nekilódul mielőtt valamelyik fiatal előbb érne oda. Elszállt a fáradtság szikár izmaiból és óriási hévvel már hozza is vissza.

Elszállt a nap is, nyugovóra térve lassú szürkület lesz úrrá a vidéken. Megfőtt a káposzta is a kisház konyhájában, gőzölögve várja az éhes szájakat. Belakva gyomruk egy-egy nagy korty közepette öltik a beszédet az asztal mellett. Mondandó van bőven, hisz oly ritkán futnak össze, barátok ugyan, de lakhelyük messze. Addig-addig szövik a beszédet, hogy az asztalra ráül az éj sötétje. Szavuk tart a végtelenbe, de a sötét miatt elharapják a szövegvéget. Berekesztik mondandójuk, nyugovóra, illetve hazatérnek. Így lett ennek a mesebeli napnak egyszer csak vége...