ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK

2008. ÁPRILIS 13. BÓCSA

 

Akik ismernek és ismerik a kutyáimat, azok tudják, hogy volt a legelső alomban egy nagyon ígéretes, mutatós Puli, akinek a sorsa azután, hogy innen elkerült kicsit furcsa fordulatot vett és a kiállítási címek, tenyésztési sikerek helyett valami egészen más volt az, ahol bizonyítania és győznie kellett. Rasztari-Duci Ábránd fekete-fehér párosításból született és testvérei közül szépségével, zömökségével, rövidségével már kora kölyökkorban kitűnt. Akik a gazdái lettek Bócsára vitték otthonukba és mérhetetlen szeretetben nevelték. Kellett is ez a szeretet, Ábrándnak a szokásosnál is nagyobb igénye volt rá, mert fiatalon egy véletlen folytán Korona vírus fertőzést kapott. Aki ismeri ezt a kórt, az tudja, hogy az esély nagyon kevés az életben maradásra és a betegség súlyosságánál csak annak gyógykezelése nehezebb. Ábránd azonban túlélte ezt a betegséget és felgyógyult belőle. Ez viszont azzal járt, hogy hosszú évekig önmaga árnyéka volt, mivel infúzión táplálták, ezért csontsoványra lefogyott és kihullott a szőre is. A gazdái pedig kitartottak mellette a végsőkig és mindez már a múlt, ami talán a feledés homályába vész, de részemről mégsem és azt is elmondom miért!

Talán ha tenyésztőhöz került volna, kiállítási céllal, mint ahogy valaha tervben is volt lehet nem is élte volna túl, mert a gyógyulásához azok a kitartó emberek kellettek, akik végig mellette voltak csakis azért, mert szerették, érdek és különösebb célok nélkül önmagáért.

Aki ismer az tudja, hogy én igyekszem nyomonkövetni a tőlünk elszármazott Pulikat. Hogy miért nem olvasható eddig élménybeszámoló Bócsáról? Azért, mert azok a barátok, akik Ábrándot és gazdáját Lévai Zoltánt ismerték, ők óva intettek attól, hogy látogassam. Mondták azért, mert ismernek annyira, hogy kifacsarodna a szívem is a látottakra. Elmenne a kedvem attól, hogy Pulikat tenyésszek, ha látnám, hogy egy tőlem származott Puli a szeretet és gondoskodás ellenére csak önmaga riasztó árnyéka hosszú évekre. Én magam mentem volna, de hírek mindig jöttek és mondták még ne! Egyszercsak megtörtént az, amire éveket vártam, hogy azt halljam lehet. Hatalmas kőzuhatag távozott pillanatok alatt, amikor Ábrándot megláttam és már nyoma sincs abszolút a tavalyi hónak…

Bócsa egy kis település a Kiskunság kellős közepén, rögtön Soltvadkert után. Inkább tanyavilága a jellemző, mint maga a település. Ezen a helyen szinte kizárólag mezőgazdaságból élnek az emberek. A soltvadkerti, kiskőrösi borvidék kihatása mellett a jószágtartás a jellemző a környező tanyákon. Főleg liba és kacsa hízlalásról híres a környék állattartása, de Ábránd például mangalicákkal osztja meg az udvart. Ez az ősi magyar sertésfajta kicsit más tartást és gondozást igényel, mint a ma kitenyésztett húsfajták és sokkal inkább készítenek a húsából kolbászt és szalámit, mint sütni-főzni való tőkehúst. Extrém zsírtermelő sertés, de inkább a legelőt és a dagonyát részesíti előnyben, mint a koncentrált hízlaló tápot. Ábránd a Puli naphosszat ilyen környezetben éli a mindennapi életét és láthatóan nagyon boldog.

Nem is talál a történtek után az ember erre mondandót, talán csak valami elcsukló hangon kiejtett szó, mely elcsépelt ugyan, de talán most nem, mert szívből jön…

KÖSZÖNÖM