ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK

2009. MÁJUS 09. JÁSZTELEK - RÓZSASZENTMÁRTON

Évek óta hagyomány, hogy a MEOE Jászberényi szervezete Emlék Kiállítást rendez az egykori Komondor Tenyésztő, Deák Orbán tiszteletére. Idén Jásztelek adott otthont ennek a kiállításnak, csodálatos környezetben a Mizse Motel területén.

Bácskaszéli Bundás Agyar Tenyésztőivel beszélve beneveztünk a kiállításra és nem bántuk meg. Szebbnél szebb és jobbnál jobb Komondorokat láthattunk. Megközelítőleg 40 Komondor volt benevezve. Agyar kitűnő minősítést kapott P.Szabó Béla bírálatában.

A helyi szervezet a bírálatok után finom ebéddel vendégelte meg a kiállítókat. Rengeteget beszélgettünk és gyönyörködtünk a Komondor fajtában.

A kiállítás után azonban nem haza, hanem még északabbra vettük az irányt. Ugyanis Gyöngyös mellett, Rózsaszentmártonban él a tőlünk származó Rasztari-Duci Hiszti. Jászberény felöl Hatvan után a 3-as főútról kell letérni balra, majd felkapaszkodni a kezdődő hegylábakon, domboldalakon Heves megye útjain.

Hort és Ecséd után, Apc szomszédságában a következő jelentősebb település Rózsaszentmárton. A faluba érve egy kis mellékutcában található Sándor Ivett és férje Gyuri otthona.

Gyuri és Ivett nagy szeretetben nevelik fiukat és két Pulijukat. Hiszti mellett Bojti él, aki a Bogárzói-Boros Tenyészetből való. Rasztari-Duci Hiszti a gazdik elmnondása szerint rászolgált nevére, mert egy királykisasszony, aki meg van győződve a formás szépségéről. Fiúk, George igazi játszótársa a két Puli.

Köszönjük, hogy láthattuk Hisztit!