ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK

2010. ÁPRILIS 09-11. SOMOGYFAJSZ

Somogyfajsz íze

Racka szarvak zörgéséről...

Még tavasz van. Kora reggel. Az ember álmosan veszi be az első kávét, vagy kortyolja a frissen forró teát. Éjjel nem sokat aludt, mert tömény és sűrű volt a tegnap, hogy az esze azon járjon letisztulni, leülepedni hagyni a látottakat, hallottakat, tapasztaltakat. Meg aztán fel is van spanolva, hogy induljon. A kutyák is tűkön ülnek. Érzik, tudják, hogy hamarosan amikor a hátizsák a vállra kerül és a bot a kézbe, akkor mehetnek dolgozni. Pumik és Pulik csivognak a reggeli harmatos fűben. Produkálják magukat, de ez mind csak azért van, hogy indulásra késztesse az embereket. Egymást ugratják a kutyák is, az emberek is. Élén kurjongatás közepette gyalogol ki a csapat, ki a legelőre. Az utolsó métereken még a Pulik is hegyezik fülüket. Juhok bégetését hozza a reggeli szél és a tavaszi tócsák mellett a harmatos fűben gázol kutya és ember. Csend van mégis, beszédes csend. Ez a puszta csendje. Mikor az ember úgy érzi megsüketült a városi zaj hiányában. Még csak éppen most kezdett el sarjadni a fű, még csak éppen elindult a természet. A fák rügyei is most pattannak, árnyékot adó lombjuk még nincsen. Csak a szél zúgását hallani, ami a karám felől az ember orráig viszi a juhok gyapjú szagát. Fanatikus emberek vernek tábort a puszta közepén, a tó mellett Somogyország szívében. A Pumik és a Pulik izgatottan pattognak körbe-körbe és türelmetlenül várják ki, hogy a csapat lehorgonyozzon a juhok karámjától tisztes távolságban. Szemük a gazda szemét fürkészi, kutatja. Fülük az ember minden hangrezdülésére feszültek vibrál.

Végre elindul az első páros két tapasztalt, rutinos Pumival, hogy a nyájat megkutyázzák. Ostoba birka mondják a laikusok, pedig ez nem így van. Hiszen pontosan jól tudja mikor mit lehet és mivel Magyar, ezért rendre próbálgatja is a kutya és ember tűrőképességének határait. Kutyázatlan birka csorda hanyatt homlok menekül, ha kutyát lát és pillanatok alatt a legelő túlsó sarkába robban. Hacsak nincs olyan gyakorlott kutya, aki elé menjen, megállítsa vagy esetleg vissza hozza. A kutyázott nyáj össze áll és minden oldalról vár. Nem mozdul csak összetartva csorog a legelőn és eltelik jócskán idő, mire kutyát nem látva legelni kezdve szét terül. Munka előtt a nap kezdetén nem árt újra és újra tudatába vésni a juhoknak, pláne a Magyar rackának, hogy most bizony kézben van. Ellenkező esetben zilálódik a nyájszellem és annyi felé fut amennyi orra van és arra amerre a szutyakja áll. A két tanult Pumi pillanatok alatt rendet vág a nyájban, már kezdés képpen lerendezi az erőviszonyokat. 

Közben a bogrács is a helyére került, alatta tűz ropog és a juhok gyapjának illatába tűzön piruló hagyma illata vegyül, Bicska éle siklik a burgonya héjába, deszkán korcog a kés éle a hagymát szeletekre vágva. Fakanál koppan a bogrács aljában olvadó zsírban. Kockákra vágott hús serceg amint felforrt. Ahogy barnul a kérge, úgy csobban alá a friss víz a kancsóból, és a kanál várja a sorát a fűszerbe mártva.

A terelő munka merőben más, és nagy mértékben eltér a többi kutyás képzési, tanítási, gyakorlási metódustól. Abban biztosan, hogy kívülálló számára olybá tűnik, mintha munka közben az ember beszélgetne a kutyával. Vannak kemény, határozott csattanó vezényszavak, de azok a mindennapi nyelvhasználatból átvett utasítások az ember beszédéből. Egyrészt ezért mondják, hogy a Magyar Terelő Pásztorkutya érti az emberi szót. Másrészt pedig azért, mert a páros, vagyis a kutya és az ember összhangja nem a legelőn a birkák mellett dől el, hanem otthon a mindennapokban a kutya-ember kapcsolatban. Magyar Terelő Pásztorkutyák esetében nem működik az elv, miszerint add ide és kiképzem, majd készen vissza adom és fizess. Azért nem működik, mert Terelő Pásztorkutyáink ettől magyarok. Évszázadokon át ahhoz szoktak hozzá és arra is válogatták ki őket, hogy a gazdájuk minden óhaját lesve teljesítsenek. Nem mindenki kutyái, így ha idegen ember kiképzi, megtanítja őket akkor gazdájuk is lesz, illetve csak úgy megy, hogy előtte gazdává kell válnia. Ezért a Magyar Terelő Munka életforma. Muszáj, kötelező és kikerülhetetlen a gazda jelenléte nélkül, vagy nem is fog olyan komolyan menni, mint a gazdával. A képzés, a magyar terelő mesterség alapjainak elkezdése tehát a metódus szerint nem akkor kezdődik, amikor a kutya először birkát lát. Elkezdődik és az alapok lefektetése megkezdődik a mindennapi kapcsolatban, a kutyával való viszony rendezésével. Ezt is hangsúlyozza az iskola. Csak akkor kezdődhet el az érdemi munka, és csak akkor kerül helyes mederbe a folyamat, ha ez rendben van. Egészen különös, sajátos és nagyon lényeges megközelítés. Viszont működik, ami már saját bőrünkön tapasztalat.

Minden nap rohanunk, szaladunk és a fejünkben a gondolatok két lépéssel előbbre járnak. A stressz felpörgetett életre taszítja az emberi gondolkodást és ebből kiszakadva aktív felüdülés a puszta higgadtsága, a környezet finom rezdüléseinek nyugalma. Ez azért is lehet, azért is érezhetjük így, mert önálló munka van. Ahol nincs más, mint a legelő juh, a kutya és magunk. Ez a hármas szempont komplikálttá, bonyolulttá is teszi ezt a használati területet, de ez benne a szép, a megkapó és a varázslatos. A három szempont (juh, kutya, ember) összhangja, egyensúlya és persze ismerete dönti el az eredményt.

Nincs emberi zsivaj, csak messziről hallani a bogrács melletti társaság kacagását, ahogy egymást ugratják, amint egyre jobban ül minden poén, és célba talál. Összeszokott csapat, de nem hagyják ki a jóból, bele viszik a jóba az eddig ismeretlen új résztvevőket is. Nem hallani autók motor zúgását, villamos sínek dübörgését és nincs utcazaj. Csak a szél lobog az ember füle mellett, madarak csiripelnek és ahogy egyre jobban dolgozik a kutya, úgy a vakkantásai közepette egyre egyenletesebben, egyre összehangoltabban zörög a Magyar Racka szarva munka közben. Időről, időre a juhok is pihennek, amíg a szervezők elmondják a kutya gazdájának, amit kívülről szemlélve láttak és tapasztaltak. A nyáj legel kicsit és amint terülni kezd jöhet az újabb kutya gazdájával. Újra és újra, vissza és vissza.

Valahogy a magyar stílusú terelésnek üteme és ritmusa van, ahogy a Magyar Terelő Pásztorkutya körbe és körbe kapkodja a nyájat. Nem gépies, nem szaggatott, nem darabos, hanem hullámzik körbe-körbe mintha táncolnának. Látni a Rackákon is, amint elkapják ezt a ritmust, mint amikor a táncos elcsípi az ütemét a lépéseknek.

Volt szerencsénk átélni és megélni azt, amikor néhány hetes kölyök botladozva megindul a nyájra. Férfi embernek is, aki érez a Magyar Pásztorkutyák iránt vonzalmat csodálatos, könnyfakasztó érzés. Ez természetesen vonatkozik minden Magyar Terelő Pásztorkutya fajtára! Az persze egy dolog, ahogy a bukdácsoló kölyök affinitást érez, hogy a juhokat mozdítsa, de öt és fél, vagy hat hónapos kölyök esetében látni azt, ahogy a Pumi körbe indul, hogy őket összetartsa és egyben mozdítsa meg őket nem úgy, hogy rájuk rohan igazán felemelő érzés. Ugyanígy felnőtt Puli esetében, amikor életében alig látott jószágot, hogy egyből körbe indul bevakkantva a nyáj szélén kiforduló, kifejelő juhoknak. Leírhatatlan, megfogalmazhatatlan és őszintén ajánlom minden Magyar Terelő Pásztorkutya gazdájának. Nem lapul, nem somfordál, nem kúszik, hanem zsigerből Magyar.

Minden kutya más és minden ember más. Talán a juhok-kutyák-emberek hármas összhangjából az ember szerepe a legfontosabb, legjelentősebb. Abból a szempontból biztosan, hogy rengeteg olyan fogás, tényező van, amibe bele kell simulni, meg kell szokni, figyelni rá és ez az ember dolga. Az ösztönből jó kutya és elmehet rossz irányba tapasztalatlan ember kezében. Ezért a legtöbbet nekünk, embereknek kell produkálnunk, tanulnunk, hogy jól csináljuk és akkor a hármas többi részének egyensúlya is összejön. Együtt működik. Ahogy egyre jobb és rutinosabb lesz az ember, úgy lesz mellette a kutya is egyre jobb és a juhok, vagyis a végeredmény is egyre pontosabb.

Ez legjobban azokon a Pumikon látszódik a Somogyságban, akik már tapasztaltabbak. A profi Pumik mellett, akik végig kontroll alatt tartják a nyájat, vannak olyan csodálatos Pumik, akik visszafogott, kontrollált, pontos munkát mutatnak be. Vannak olyan pörgős Pumik, akiknél az látszódik, hogy minden megmozdulásuk ráfeszül a juhokra. Vannak olyan erős, határozott, kemény Pumik, akik ebben a már leírt táncban a nyáj körül a birkán fordulnak. Vannak gazdafüggő Pumik, akik indítás előtt a gazda lábánál pattognak és vannak, akik már az emberük szemvillanásából, mozdulataiból tudják, hogy mit akarnak. A társaság tapasztaltabbjai mindenképpen követendő példa a résztvevők számára!

Némi civilizált zaj azért vegyül a hangulatba, mert munka közben azért vakuk villannak, fényképező gépek optikája nyisszan, de ebéd is kondul már, hiszen a tűz csak parázslik a bogrács alatt. Evés közben jön meg az étvágy a társaság humorának.

Soha nem elég. Soha nincs vége, mert a jó pap holtig tanul. Ha a délelőtt megelégedéssel teljesítettek a Pumik és a Pulik, akkor délután a kezdő Pulik számára jöhet némi karám munka. Nem amolyan hűbele, durrbele módon, hanem módjával jócskán rendszert vinni a dologba. Az embernek talán még a lába is összegabalyodik először a mozgásban, mire rájön, hogy hiszik vagy sem, de a táncnak is íze van. Zárt karámban megszorított Magyar Racka válogatja igazán a Magyar Terelő Pásztorkutyákat. Eldönti és szelektálja, hogy kit ismer el magának. Kinek hajlandó elfogadni az akaratát, mert a többit egészen egyszerűen elzavarja. Vagy a sarokba áll jóéjszakát kívánva a munkának. Nem is árt a zamatos illatú legelő után a birka bogyó a bakancsnak és a gyapjúzsír az ember nadrágjának. Ha azt mondjuk, hogy a szabad ég alatt, nyílt terepen óriási élmény egy-egy szép munka, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy frenetikus egy-egy jó megoldás a zárt karámban. Talán azért, mert nincs, nem lehet elkenés, kompromisszum az eredményt illetően.

Este a forró víz sem moshatja le az emberre ragadt nap eseményeit a kastélyban. Mert szabályosan bele ivódik az egész nap a tudatába. Vegyül némi bizonytalansággal, mert úgy tűnik, hogy a nap végére összekavarodott és összezavarodott minden. Talán annyira, mintha dugába is dőlt volna. Aztán másnap reggel újra feszült izgalommal sétál ki ugyanúgy ugyanoda. Amikor a tapasztalatlan Puli kilő az ember mellől, azt követően bizonyosodik be, hogy a tegnap nem volt hasztalan. Mert nemcsak mi rágódtunk a látottakon, hallottakon, hanem ülepedik ez a kutyákban is. Hihetetlen ésszel áldotta meg a sors a Magyar Terelő Pásztorkutyáinkat. Pumik és Pulik rendre a reggeli első próbálkozáskor produkálják, mutatják, elvégzik azt, amit előtte nap az agyukba véstek. Kitörölhetetlenül. Már kora reggel a Rackák szarvai ütemesen zörögnek és amit tegnap megerősítettünk az erős, amit tegnap tiltottunk az ma gyengült vagy eltűnt. Hozzá kell tenni, hogy persze az ember is megismerte a kutyáját egy olyan oldalról, hogy a tegnapnál már jobban érzi, jobban tudja. Gyakorlás és ismétlés a tudás anyja. A csúcson kell abbahagyni. Megerősítve, pozitív élménnyel zárva. A következő lökés és tanulság a fotókon, filmeken látottak, pláne annak, aki nem hinné el, amit mások mondanak.

De nem búcsúztunk egymástól, és elköszönés helyett máris azt tervezzük, hogy mikor lesz, mikor lehet a következő alkalom. Az emberben még napok, hetek múltán is tisztul a tömény, sűrű, intenzív program, és ha el is halványul az, ami nem sikerült akkor is a fülében marad a Rackák szarvának zörgése örökre, mint a tapsvihar. A hasított körmök dobogása pedig végleg ott lobog az ember pulzusában.